BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

2011. április 28., csütörtök

Szerelemből gyűlölet?

"- Sosem fogok megbocsátani neki! Soha!!! – sziszegte Kata
Mélységes fájdalom sugárzik a szeméből és az egész lényéből. Görnyedt testtartása, szürke, beesett arca mind-mind arról tanúskodik, hogy kegyetlenül megviselte az eset.


- Két hét alatt hét kilót fogytam – folytatja – és még mindig nem tudok rendesen aludni, egyfolytában ekörül járnak a gondolataim. Semmi mással nem tudok most foglalkozni, semmi sem érdekel…nagyon fáj legbelül ez az egész.

A legfurcsábbnak azt tartja, hogy azt a férfit, akit addig rajongásig szeretett, most olyan nagyon megutált, mintha nem is ugyanarról a személyről lenne szó. Kata nem érti, hogyan lehet valakit egyik nap imádni, a másik nap meg tiszta szívből gyűlölni. Pedig a magyarázat egyszerűbb, mint hinnénk."




A düh azonban nem feltétlenül arra irányul, aki felelős az elvesztett jutalomért. Ezért van az, hogy a dühös fél inkább odavág egy poharat a falhoz, vagy belerúg egy székbe, minthogy haragját szerelme ellen fordítsa.

Párkapcsolati problémák vagy éppen fájdalmas szakítás esetén az első érzés valóban a düh, mert nem értjük, hogy fordulhatott ellenünk a másik ember, akivel addig a legszorosabb kapcsolatban álltunk mindenki máshoz képest.

Ez az érzés azonban nem tart örökké. Biztos te is tapasztaltad már, hogy milyen szélsőségesen tud viselkedni bárki, aki éppen egy ilyen periódust él át. A dühöt követi a tiltakozás és a fokozott ragaszkodás érzése. Ilyenkor újra meg újra visszagondol az illető, hogy mit ronthatott el, sokat rágódik a múlton, leragad a problémás időknél, és azon tűnődik, hogyan hozhatná helyre a dolgokat, és talán újraéleszthetné vele a kapcsolatát.


Ez azonban nem olyan egyszerű. Ha az egyik fél lezárta, vagy legalábbis elkezdte lezárni magában az előző kapcsolatát, akkor nem lehet olyan könnyen visszatáncolni odáig, ahol még tökéletes volt minden, és nem válnak kiradírozhatóvá azok a sértések, veszekedések, fájdalmak, amit a krízishelyzetekben egymásnak okozott egy szerelmespár. Ilyenkor a legokosabb az időre bízni mindent, és a lehető legkevesebb konfliktushelyzetet keresni egymással.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése